"What if I fall? Oh, my darling, what if you fly?"

Hola! 

Granada- Hálás köszönet a képért Didi lakótársamnak :)

Íme az első bejegyzés, melyben megpróbálom összefoglalni az elmúlt pár hét történéseit, illetve, hogy hogyan is kerültem én Spanyolországba és miért is választottam az EVS-t...


Tavaly tavasszal egy kicsit talán belefáradtam a tanulásba (mondja ezt egy negyedéves gyógytornász hallgató:D) és mindabba ami a sulival járt. Vagy ez már csak hab volt a tortán, de minden esetre az egészségem ment rá, így jött a változások sora és  a nyáron eldöntöttem én bizony nem fogok 2017-ben diplomázni, hanem az utolsó félévemet, ami nálunk a nagygyakorlat passziváltatom. Az őszi félévet persze még sikeresen letudtam. Úgy éreztem nekem szükségem van valami másra. Az igazán lényeges dolgokat nem az egyetemen fogjuk megtanulni, hanem az életben és a gyakorlatba. És lényegében mondhatnám, hogy szerencsések vagyunk, hogy már másodévtől gyakorlatunk van, de még ez sem elég és sokszor  összezavaró, amikor az iskolában tanulunk valamit, aztán a gyakorlatban meg hupsz nem is úgy van... Meg még tudnám sorolni, mik sarkalltak arra, hogy egy kicsit kifelé kacsingassak... Nem igazán éreztem magam késznek arra és magabiztosnak, hogy idén nyáron már teljes odaadással és teljes szívvel végezzem a munkám. Régóta foglalkoztatott az Erasmus gondolata, küldölfön tanulás, de eddig nem volt bátorságom belevágni. Minden így volt jól, hiszen, most jött el a pillanat.
Tehát mikor eldöntöttem, hogy itt valami más fog történni mint államvizsgázás, először a WWOOFING-on akadt meg a tekintenem és sokáig ez foglalkoztatott a leginkább. (később biztosan ezt is ki fogom próbálni) Aztán ráakadtam az EVS-re... Még csak ismerkedtem vele, olvasgattam róla, de leginkább a wwoofing járt az eszemben.

Téptem is a hajam, hogyan tovább :D

2016 novemberében a Csiky Gergely Színház búcsúztatóján, hosszú idő után újra összetalálkoztunk Eglyné Katona Andreával, aki hatalmas energiákkal próbált meg gyorsan minden elmondani az egyesületükről és EVS lehetőségéről. A Compass Egyesületet már régóta ismertem, még gimnazista koromban találkoztam velük a suliban. Ez az újabb összetalálkozás pedig igen szerencsések mondható.
Felvettem a kapcsolatot Szakné Vágner Nikivel, aki végül a koordinátorom lett. Jött a CV és a motivációs levél írás és a projektek keresése. Ami az én esetemben elég nehézkesen indult. Ugyanis kötött volt az időpont. Egy fél évnél tovább semmiképp sem tudtam volna külföldön tartózkodni, mivel a szakdolgozatommal is kell majd foglalkozni illetve február végétől visszamenni az egyetemre... Másrészt nagy dilemma volt, hogy akkor mikortól is, nyártól csak pár hónapra ba bla bla. A döntés nagyon nehéz volt a tánc miatt. Ez az amit elsős koromtól a nyarakat leszámítva mindig is csináltam. Lassan 7 éve pedig a Somogy Táncegyüttes tagja vagyok, ami nagyon meghatározó az életemben, már csak azért is mert a szüleim is ott táncoltak hosszú ideig. Mindez olyan szinten az életem része, hogy nehezen tudom elképzelni néküle a hétköznapjaimat. De ugye valamit valamiért... Nehéz elszakadni a családtól is. Fanni húgomnak is idén lesz a koncertvizsgája a Táncművészetin, amin nagyon szerettem volna ott lenni, de majd ha hazamegyek azt hiszem lesz lehetőségem megnézni őt, amint már profin táncikál a világot jelentő deszkákon. A hosszas keresgélés után egyik nap egy üzenet fogadott a facebookon Nikitől, hogy egy angol projektre keresnek épp jelentkezőt 6 hónapra márciustól. Nagyon tetszett a projekt témája, és úgy gondoltam visszahúzó erők mindig is lesznek, ha most nemet mondok, ki tudja mikor jön egy újabb szuper projekt. De sajnos nem jött össze, mert ők nagyon fiút akartak. Bár most már inkább azt mondhatom, hogy jaj, de jó, mert itt lehetek a csodálatos Granadában. Mivel már passziváltattam és tudtam , hogy nem lenne jó csak úgy a kukába dobni ezt a több mint félévet, nagyon reméltem, hogy majd valami csak sikerül.  Közben elkezdtem diákmunzni is. Én csak palacktologatásnak hívtam. 8 óra után, bár itt is szerencsésnek mondhatom magam, mert 2 óránként volt egy kis szünet és mivel akkor én még nagyon figyeltem az étkezésemre, ez jól jött, azért a 8 óra végére a folyamatos állástól és a neonfénytől a buszon hazafelé kimondottan rosszul éreztem magam... Na akkor jöttem rá hogy mennyire is örülhetek és hálás lehetek, hogy egyetemre járhatok és nekem ez csak egy diákmunka, másnak viszont a megélhetése. A második nap már a csapathoz tartoztam de azért nem nőtt a szívemhez ez a meló.

Egly Kyrával és a Compass önkénteseivel a Borostyávirág Alapítványnál

Elkezdtem járni a Compass által szervezett nyelvi klubba is, ahol egyre jobban és jobban éreztem magam. Persze először nehéz volt. Ugyan volt nyelvvizsgám, de hát tudjuk sokszor az mire jó és mire nem... De a beszélgető társaim nagyon jó arcok voltak és nagyon sokat segítettek abban, hogy hétről hétre bátrabb legyek angolul megszólalni. Próbáltam minél több Compass által szervezett programon ott lenni és tanulni, segíteni.

Egyik este, pont miután a Kövek a zsebben című fantasztikus darabot láttuk a Csikyben, olvasom Niki oldalán, hogy egy granadai projektre keresnek kiutazót. Hupsza, talán ez lesz az én esélyem.. Írtam is Nikinek, hogy bár korábban én inkább északi országok felé érdeklődtem, most talán ezt mégis megpróbálnám... Felvettem a kapcsolatot Dórival, aki korábban ugyanennél a szervezetnél töltötte el önkéntes hónapjait. Hasznos tanácsokkal látott el és tényleg úgy éreztem egy próbát megér, ha ezt nekem szánta az ég sikerül, ha nem nem... SIKERÜLT :DD
CV, motivációs levél, skype beszélgetés. Ami előtt természetesen elég rendesen féltem, de nagyon kellemes volt az első beszélgetésünk Daniellel a Las Ninas del Tul szervezettől. Mindez talán március elején lehetett, március 22-én pedig már kezdődött a projekt, így nem volt sok idő szöszmötölni... Repülőjegy vétel, felkészítő training...

A kiutazás előtti hetekben találkoztam pécsi barátaimmal, Pesten is sikerült összehozni egy találkozót illetve kaposvári táncos társaimmal is összeültünk egy csacsogós estére.
Természetesen a legnehezebb a családtól való elszakadás. Bár a mai virtuális világban a skype és társai nagy segítségére van az embernek, hogy kommunikálhasson a szeretteivel, azért az nem az igazi :)
Az utolsó nap ismét elmentem Livihez is egy közös hangtál utazásra,ami ugyancsak nagyon sok erőt adott és ad.

Nagyon hálás vagyok és köszönöm a családomnak, hogy folyamatosan támogattak és támogatnak, a barátaimnak a bíztatást és a kedves szavakat, Lívinek a csodálatos utazásokat, a Compass Egyesület minden tagjának pedig, hogy lehetővé tették, hogy ezen a programon részt vegyek és a felkészülés minden apró-cseprő részében segítettek és otthonról 

Ajánlom az EVS-t mindazoknak, akik eltévedtek valahol az úton és nem igazán tudják merre tovább de tele vannak kalandvággyal és szívesen részt vesznek önkéntes munkában külföldön.  Akik valami újra vágynak és szeretnék fejleszteni a képességeiket, de nem az iskolában ülve... Azt gondolom óriási lehetőség, még igazából én sem fogtam fel, hogy mekkora szerencsém is van, hogy egy ilyen csodálatos helyen tölthetem el ezt a 7 hónapot, attól függetlenül, hogy természetesen bennem van azért egy kis félsz, hogy hogyan fogom megoldani a különféle helyzeteket. Azonban ez végre az izgalmas félsz, amit valahol vár az ember és kíváncsi arra, hogy hogyan fog szerepelni  a különböző szituációkban. Rengeteget paráztam, hogy vajon elég vagyok-e ehhez és hogy képes vagyok-e rá, de lám itt vagyok élek és virulok és szeretettel várom a megmérettetéseket és kalandokat. Még csak az elején vagyok ennek a nagy utazásnak, hullámvölgyet hullámhegy követ, de érzem, hogy ennél jobb döntést nem hozhattam volna, minthogy belevágok :)

Ha téged is érdekel az EVS, keresd a kaposvári Compass Egyesületet, vagy nyugodtan írhatsz e-mailt nekem is.

A következő bejegyzésben pedig arról, hogyan is indult a nagy utazás... :D